A Scale Impact és a Magyar Public Relations Szövetség új kutatása

Tudják-e a kkv-k, hogyan kell tényleg jót tenni?

Mennyire épült be a vállalati kultúrába a társadalmi felelősségvállalás, mennyire mélyen kapcsolódik a cégek stratégiájához?

Képesek-e a hazai kis- és középvállalkozások valóban jót tenni a világgal?

A Scale Impact és a Magyar Public Relations Szövetség  2022 év végén mutatta be első társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos kutatását, hogy megismerjék a hazai vállalatok viszonyulását a stratégiával összehangolt társadalmi felelősségvállaláshoz, feltérképezzék a CSR tevékenységet motiváló tényezőket, a nonprofitok szerepét mindebben. 

Mivel a kitöltők elsősorban a nagyvállalatok köréből kerültek ki, új kutatást indítunk, amelyben a hazai kkv-szféra társadalmi felelősségvállalását kutatjuk.Ehhez készítettünk egy kérdőívet, amelynek kitöltésében kérjük szíves segítségét.

Első kutatási riportunk nagy siker volt, amelyet a legrangosabb marketingrendezvényen, a Brandfestivalon mutattunk be és jelentős sajtóvisszhangot kapott. 

Jelen kutatás eredményeit összegezve az utolsó kérdésre adott válaszok alapján a legizgalmasabb felelősségvállalási tevékenységet, akciókat bemutató cégeket külön, névvel kiemelve szerepeltetjük majd a riportban.

Az eredményeket sajtónyilvános rendezvényen mutatjuk be 2023 tavaszán, ahol az említett cégek közül is többnek lehetőséget kínálunk majd arra, hogy beszéljen CSR-tevékenységéről. 

Ha céged számára fontos stratégiai partnert találni a nonprofit szervezetek között CSR tevékenységetekhez, keress minket:

A 2022 őszi CSR-kutatás riportja letölthető.
A riport választ ad arra:

  • Milyen területeket és miként támogatnak a vállalatok?
  • Mennyit költenek társadalmi felelősségvállalásra?
  • Miért jobb egy nonprofit szervezetet fejleszteni, mint több célra adományozni?
  • Mérik-e a CSR társadalmi és környezeti hatását?
  • Valós cselekvés vagy csak kommunikáció zajlik a hazai vállalatok körében?
MPRSZ kiadvány